ERDEI SÁNDOR

Borsod 5.

 

Borsodban fordítana a térség sorsán az egykori humorista

Rokker Zsoltinak elege lett

Komoly veszélyben van a demokrácia, ha egy előadóművész feladja élete álmát – ezzel indokolja Erdei Sándor Zsolt, hogy beleállt a képviselő-jelöltségbe Borsod 5. választókerületében. Az egykori Rokker Zsolti az ország egyik legnyomorúságosabb területének sorsán akar fordítani az egyesült színeiben.

rokker_zsolti.jpg

Folyamatosan járják a térséget a Borsod megyei 5. egyéni választókerületben, amelynek Sátoraljaújhely a központja. Épp egy újabb kitelepülés után válaszolt a helyben.hu kérdéseire az országban csak Rokker Zsoltiként ismert korábbi humorista. A Jobbik jelölésével, de az Egységben Magyarországért teljes támogatásával indul április 3-án.

Sok az érdeklődő, amikor kitelepülnek a falvakba, s elmondják problémáikat. Ezek gyakran összeérnek az országos „nagy ügyekkel” – mondja Erdei. Kevés és rosszul fizetett munkahelyek jellemzik a térséget, emiatt rengeteg az elvándorló, akik gyakran nem is térnek vissza, ha másutt gyökeret vertek. Új cégek megjelenésének pedig a Bodrog térségében éppúgy akadálya az utak minősíthetetlen állapota, mint sok helyütt az országban. Az egészségügyben sem kell feltalálni a spanyolviaszt: bezáró korházi osztály és rendelő, nyolc-kilenc hónap várólista egyszerű vizsgálatokra, emiatt kényszerű magánrendelésbe vándorlás – sorolja a politikus.

A tíz legszegényebb járásból három itt van. A gönciben 10 százalék azok aránya, akik egy évnél több ideje hiába keresnek munkát. A korrupció, a zsarolás, a megfélemlítés is fokozottan jellemző ezeken a szegény kistelepüléseken. S az sincs másképpen, hogy rengeteg ember csak a legolcsóbb tévécsomagra tud előfizetni, ezeken pedig ömlik rájuk a kormány és a Fidesz agymosó kampánya, ami nagyban befolyásolja gondolkodásukat. Érződik a hatása a Márki-Zay Péter elleni lejárató kampánynak is. Vagyis a helyi és országos témák nagyjából fele-fele arányban kerülnek szóba – vont mérleget Erdei Sándor Zsolt.

A gyakorlat is ugyanaz, mint a hasonló helyzetű körzetekben: járni a településeket, elmenni az emberekhez és személyesen elmondani, amiről talán még nem is hallottak. Készítenek tájékoztató füzeteket, a mindenütt a helyi valósághoz igazított Hazai pályát. Településenként az adott problémákkal próbálják meggyőzni a lakosokat.

Gyakran tapasztalják azt, hogy egyáltalán nem belső meggyőződésből szavaznak az emberek a Fideszre, hanem a lekenyerezés, pár ezer forint értékű élelmiszeradomány miatt. Ezért Erdei és csapata arról szeretnék meggyőzni őket, hogy ne adják el saját és gyerekeik jövőjét.

Szoros lesz a verseny. Négy éve a széttöredezett ellenzék együttesen alig egy százalékponttal kapott ki a már 24 éve képviselő Hörcsik Richárddal szemben (aki eredetileg az MDF-ben volt, aminek felszalámizása után másokkal együtt átigazolt a Fideszbe). Erdei szerint jelenleg 51-49 arányban szintén esélyes a fideszes politikus, de a kampány hátra lévő részében ez megfordítható. Mint mondja, a nagyobb városok már inkább ellenzéki többségűek, de az említett elvándorlás megváltoztatta a lakossági arányokat. Sátoraljaújhely például tízezer embert vesztett az elvándorlás miatt, ami a lakosság csaknem fele, az északi, határmenti területre pedig rengeteg szlovákiai – köztük akár kettős állampolgár magyar nemzetiségű is – költözött, vett házat.

Az sem könnyíti az ellenzék dolgát, hogy jelöltje van a kétfarkúaknak, a neonáci Mi Hazánknak, a Munkáspártnak, a Gattyán-pártnak és a Le az adók 75 százalékával nevű mini tömörülésnek. Erdei úgy látja, hogy öt-tíz szavazaton is múlhat az eredmény, darabonkét pár száz szavazat az álellenzéki pártoknál Hörcsiknek kedvezne.

Ha lesz vita – mert például az Egységben Magyarországért központjában erre kérik jelöltjeiket, akkor elsők közt fogja kihívni Hörcsiket. Ennek hiányában március közepe táján dönti el, hogy maga kezdeményezi-e ezt – mondta Erdei.

A fél ország Rokker Zsoltija – aki most önkormányzati képviselő Miskolcon – azzal indokolta a közéletre váltást, hogy észrevette, egyre rosszabbul mennek a dolgok. Mint fogalmazott, komoly veszélyben van a demokrácia, ha egy előadóművész feladja élete álmát, a színpadot. Reméli, hogy a szavazók idén már nem akarnak újból a rossz oldalra állni.