CZEGLÉDY CSABA

Czeglédy Csaba: Igen, a Fidesz legyőzhető

A szavazók többsége inkább az ellenzéket támogatná, a helyiek mégis azt feltételezik, hogy a Fidesz képviselője nyeri majd a választást Szombathelyen. A közvélemény-kutatások szerint az ellenzék színeiben induló ügyvéd, Czeglédy Csaba 4 százalékkal vezeti a helyi népszerűségi listát. A hivatalban lévő országgyűlési képviselő Hende Csabát pártkatonának tartják, aki belefáradt a munkába, mégis vannak, akik győztesnek látják. A választás tehát egyelőre kétesélyes, éles politikai harc várható, Vas megye 1. számú választókerülete tehát tipikusan billegő körzet. A helyben.hu sorra mutatja be a csatatér ellenzéki szereplőit.

„Mindenekelőtt az ellenzéki választók kishitűségét kell legyőznöm, csak ezzel tudom a választást is megnyerni” – nyilatkozza portálunknak Czeglédy Csaba. Az ellenzéki politikus úgy látja, hogy az ország évtizedes „leuralása” gyengítette a szavazók hitét abban, hogy a Fidesz pártkatonáit el lehet zavarni. Ez a remény- vesztettség Szombathelyen érzékelhető – mondja Czeglédy, hisz „azok körében is tapasztalom, akik egyértelműen rám szavaznak, de talán még ők sem hiszik el, hogy tudok majd győzni, illetve az ellenzék képes átvenni a kormányzást Magyarországon”.

Ha viszont sikerül legyőzni az ellenzéki érzelmű választók kishitűségét, utána már „csak” a mozgósításra kell koncentrálni, mert a választókerületben a szavazók többsége, a kormányzópárttal szemben az összefogást pártjait támogatja – állítja Czeglédy Csaba. Mindez számokban úgy néz ki, hogy ha Szombathelyen legalább 75 százalékos részvétel lesz áprilisban, – ennyi volt négy éve is – akkor az ellenfél, Hende Csaba hozzávetőleg 25-26 ezer választó mozgósítására képes. A cél az lenne, hogy az ellenzéki szavazók legalább ugyanilyen arányban menjenek el szavazni a választókerületben. Ha ezt sikerül elérni, akkor Czeglédy nyerhet. Igazolja ezt a legutóbbi önkormányzati választás, amelyen a helyi polgármester, Nemény András legyőzte a fideszes jelöltet. Ez adhat hitet a városban, hogy Orbán emberei kiszoríthatóak a hatalomból.

Mindehhez szükség lenne még érzékelhető kormányváltó hangulatra is, aminek az előhívását az Egységben Magyarország induló kampányától is várja Czeglédy. Kormányváltó hangulat nélkül - egy alapvetően jobboldali beállítottságú megyében - baloldali jelöltként nehéz nyerni. Viszont, ha ez megvan, és a választókerületben, tehát Szombathelyen és környékbeli falvakban egy erőteljes, magabiztos, és hangos kampányt sikerül levezényelni – amire a szándék megvan– akkor ez felerősítheti a választók hitét: igen, a Fidesz legyőzhető! Nem utolsó sorban azért, mert a konzervatív város lakói szerint a Fidesz már régen eltávolodott a korábbi értékektől.

Azt persze kár lenne tagadni, hogy bár Hende Csaba Orbán kegyvesztett honvédelmi minisztere lett, de nélküle a térségben nem épülhetett volna gyorsforgalmi út, vasút, szennyvíztisztító, vagy stadion. Ezt Ceglédy sem tagadja, de úgy látja, hogy tévednek azok a politikusok, akik a megépült infrastrukturális beruházások növelésében látják népszerűségük zálogát. Czeglédy Csaba szerint ez tévedés, mert tapasztalata szerint a választó a beruházásokat – benne az útépítést, s a többit – a normális fejlődés részének tudja be. A politikus valódi teljesítményét sokkal inkább az mutatja meg, hogy a jelen van-e a város életében; kapcsolatban van-e a polgárokkal, szükség esetén segíti-e őket?

Hendével ellentétben Czeglédy helyben él, így ’98 óta naponta jelen van, a helyi szociális-, és lakásbizottság elnökeként több száz ember ügyeit intézi. Az ismert ügyvédről tudják még, hogy kétgyermekes családapa, akinek nincs kacsalábon forgó háza. Ma is egy szombathelyi lakótelep harmadik emeleti, távfűtéses lakásában él. Nem jár luxus utakra, búvárparadicsomokba, de még vitorlázni, vagy síelni sem. Ezt tudják is róla a városban, s amikor hónapokra előzetesbe vitték, szerinte senki nem hitt a bűnösségében. A hatalom arroganciáját látták az ellene induló perekben. Mára Czeglédy jelöltségét minden ellenzéki párt, köztük a Jobbik is támogatja. Kötődéséhez tartozik még, hogy a mai napig tagja a MSZP helyi szervezetének, ahová ’96-ban belépett. „Szombathelyen még mindig megvan a szocialista közösség lelke, amibe beléptem”. Ugyanakkor győzelem esetén a Demokratikus Koalíció frakciójába ül majd be. „A kettős párttagságot is javasoltam, de ezt a két párt nem támogatta, pedig szerintem igény lenne rá.”

Mindenütt élesedik a kampány, Szombathelyen is nagy harc várható. Márki-Zay Péter azt nyilatkozta, hogy a Fidesz várhatóan bevet majd mindent, még az is lehet, hogy az ellenzéki képviselőket vezetőszáron viszik el. Czeglédy maga is megtapasztalta a Fidesz börtöneit, de hűti a kedélyeket, mondván: Márki-Zay elsősorban azt hangsúlyozta, hogy „lélekben” kell erre felkészülni. Az ügyvéd egyébként a leghatározottabban állítja, hogy korábban sem szolgáltatott okot arra, hogy őt a hatalom fekete autóba ültesse. Már eddig is csak politikai, és nem jogi okból tartóztatták le. Kétszer viszont még ez a hatalom sem követheti el ugyanazt a hibát. Ámbár a jogállami kereteket már rég lebontotta az Orbán kormány, úgyhogy tulajdonképpen bármi előfordulhat.

Vas megye 1. számú választókerületében nemcsak a szombathelyiek, hanem 11 falu lakói is szavaznak. Ebben a körben – ha Orbán mégis őt indítja – inkább Hende Csaba népszerűbb. Összességében azonban a megyeszékhely és az onnan a közeli községekbe, az agglomerációba települtek szavazataival Czeglédy Csaba javára billenhet a mérleg nyelve. Különösen azért, mert az ügyvéd azt ígérte, hogy a határ menti falvakban is – ahol ma még nincs gázvezeték – lehetővé teszik a korszerűbb fűtésre való átállást. Ennek az ígéretnek különösen örültek az elöregedő falvakban, ahol már terhet jelent a szénnel, fával fűtés. Ezen kívül ígér egy szombathelyi elkerülő utat, egy 50 lakásos idősotthont, illetve szükségesnek tartja a lakhatási válság enyhítéseként 200 új bérlakás megépítését; ez a programjának fő eleme.

Czeglédy bármikor hajlandó nyilvános vitát folytatni Hende Csabával, de ügyvédi precizitással közli, hogy erre csak azután lesz módja, ha február 12-én elindul a kampány, és összegyűjti a támogatáshoz elegendő aláírást. Utána már szívesen részt vesz akár a szombathelyi városi tv, vagy bármely független portál által rendezett jelölti vitákon. Még akkor is, ha a településfejlesztési kérdéseket hasonlóan látják, ugyanis a közérzetet meghatározó jogi kérdésekben teljesen eltérőek a nézeteik. Ha ezekről is lesz vita, Czeglédy akkor is ott lesz, ha Hende – Orbánhoz hasonlóan - nem kíván megmérkőzni. Szerinte, aki nem jelenik meg egy vitán, azt akkor is gyávának fogják tartani, ha csak taktikájának része a távolmaradás.